Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nevelés

A séta tökéletesítése Cesar Millan módszertanán keresztül


"A kutyák számára a kert vagy a hátsó udvar sem több mint a halaknak az akvárium, amely fogságban tartja őket. A halak úsznak, a madarak repülnek, a kutyák pedig gyalogolnak. A kutyatartásnak nem lenne szabad pusztán az emberi igények kielégítéséről szólnia. Tartozunk a kutyáinknak annyival, hogy biztosítjuk számukra mindazt, amire ösztöneik szerint szükségük van!"                           

                                                                                                  (Cesar Millan)


Mivel a természetben az állatok nagyobb távolságok megtételével keresik meg az élelmet, fizikai és szellemi aktivitásuk nagy részét ez tölti ki. A hétköznapokban domesztikált, könnyen együttműködő farkasaiknak ezt a tevékenységet az általunk irányított rendszeres sétákkal pótolhatjuk. Ez  a vadászatot, felfedezést jelenti számukra, nagyrészt ez határozza meg a magatartásukat, reakcióikat, illetve az ember-kutya kapcsolatot is.
Cesar képes több mint 10 kutyával sétálni egyidőben, úgy pórázon mint póráz nélkül, gyalogosan vagy görkorcsolyával.
Teszi ezt mindenki számára értelmezhető és kivitelezhető módon.
Mindez nagyon egyszerű: a kutyának a séta közben is falkavezéri poziciónkat kell látnia-ha így tudnak ránk tekinteni, engedelmesen, fegyelmezetten fognak önként követni minket bárhová is megyünk.
A pozició nagyon sokat számít.  Ha elöl haladunk akkor lehetővé tesszük a kutyáinknak, hogy falkavezérként tekintsenek ránk. Amennyiben az eb irányít akkor ő a falkavezér. Nem azért mert hatalomra törekszik, hanem mert a gazdi, akitől az irányítást várná, még ha öntudatlanul is, viselkedésével az ellenkezőjét kommunikálja. Így kutyáink a feléjük küldött jelek alapján ösztönösen magukra vállalják az irányítás terhes felelőségét.
Nekünk gazdiknak szükséges először átlépnünk az ajtón akár indulásról, akár  hazaérkezésről van szó.
A séta előtt győződjünk meg arról, hogy nyugodtan türelmesen vár kedvencünk, amíg felhelyezzük a pórázt és el nem indulunk.
Séta közben mellettünk vagy mögöttünk elhelyezkedve fogja kutyánk meggyőzőnek találni a mi falkavezéri mivoltunkat.
Használjunk a séta ideje alatt rövid pórázt, de lazán tartsuk. Mindez a megfelelő pozicióval párosulva sokkal több lehetőséget ad a különböző helyzetek kontrollálására. Ha a nyakörvet, pórázt a kutya nyakának felső részére helyezzük, sokkal könnyedebb, kevesebb erőkifejtéssel járó, finom kommunikációt tesz lehetővé, legyen szó akár vezetésről vagy korrekcióról. Mindig elsődleges szempont legyen a kutya biztonsága amikor korrigálunk-különösen igaz ez különböző kiképzőeszközökre, nyakörvekre (pl. fojtó nyakörvek vagy fejhám stb.)
A kutyának rendszerességre van szüksége. A reggeli és esti séták kiemelt jelentőségűek, napközben szeretnek többet pihenni jellemzően (persze egy lakásban tartott ebnek vannak egyéb szükségletei is ezt vegyük figyelembe). Állítsuk be a séta szükséges időtartamát kutyánk energiaszintjéhez mérten. Egyes kutyáknak 1 óra napi séta is elegendő, de másoknak 3-4 óra is kevésnek bizonyulhat -ezért figyeljük kutyánk viselkedését ő elárulja számunkra mi is az amire szüksége lehet. A hétköznapi rutinban alkalmanként fél és egy óra közötti időtartam javasolt általánosságban.
Miután elértük a kívánt nyugodt, megadó tudatállapotot és egy könnyed "migráló üzemmódba" kapcsoltunk, jutalmazzuk kutyánkat azzal, hogy kiengedhet egy kicsit, elvégezheti dolgát, szaglászhat, felfedezhet pár percen keresztül.
Nekünk gazdiknak kell eldönteni mikor is kezdődik és fejeződik be ez a jutalmazási periódus. Lehetőség szerint teljes lényünkkel legyünk jelen a közös aktivitásban, figyeljünk oda tesbeszédünkre és saját nyugodt, kiegyensúlyozott tudatállapotunk fenntartására koncentráljunk elsősorban. (Ne telefonálgassunk például feleslegesen, mert nem csak mi zökkenünk ki és veszítünk koncentrációs képességünkből, hanem kutyánk is megérzi, nem vagyunk jelen a szituációban, így nem számíthat ránk teljes mértékben.) Legyen egyenes a hátunk, de ne feszengjünk, legyünk könnyedek ugyanakkor határozottak, laza karokkal de stabilan fogjuk a pórázt mintha egy aktatáskát vagy bevásárlókosarat tartanánk a kezünkben.
Hazaérkezéskor se feledkezzünk el vezetői feladatunkról.
Elsőként lépjünk be az ajtón és bizonyosodjunk meg róla, hogy négylábú barátunk türelmesen megvárja míg mi elpakoljuk a felszerelését , és saját dolgainkat is elintézzük szokás szerint.
Amennyiben a közös séta után történik az ételosztás akkor lehetőséget adunk a kutyának, hogy sokkal hasznosabb falkatagnak érezhesse magát, aki  a jólvégzett munka után elnyeri jutalmát a táplálék által.
                                    

 

Séta-.jpg